2017. április 2., vasárnap

A fogak szimbolikus jelentése 1.




A metszőfogak lelki háttere -  A nagymetszők


Az egyes fogakhoz tartozó lelki jelentőségnek viszonylag nagy irodalma van, de sok esetben ezt a témát nagyon sablonosan érintik, kevésbé koncentrálnak a gyakorlati tapasztalatokra. Ezért úgy döntöttem, hogy Aharapási rendellenességek után a fogak mögött megbúvó lelki hátteret vizsgáljuk.

Metsző fogaink feladata egyértelműen agresszív. Velük kezdődik a falat szakítása, és tőlük ered a kimutatja a foga fehérjét mondás is. Alakjuk is árulkodik funkciójukról, olyanok, mint egy védvonal a külvilág és bensőnk között. Ezek a fogak határozzák meg, hogy hol határoljuk le magunkat, mennyit veszünk be az ételből, a világból. Ha túlságosan kifelé dőlnek, akkor nem tudjuk rendesen zárni a harapásunk, így a személyiségünk is túl nyitott lehet, könnyen átadhatjuk az irányítást. Ha a metsző fogak befelé dőlnek, akkor valószínű, hogy nehezen mutatjuk meg valódi énünket mások felé.

A középső metszőfogakat a fogászatban EGYES-eknek nevezik. Az egyesek szimbolikusan az anyával és az apával állnak kapcsolatban.

A jobb felső nagymetsző az apának, vagyis az istenképnek a megfelelője. A férfi minőség az, ami beleteszi az erőt a fizikai világba, apaként megteremti a család anyagi alapjait, értékrendet állít fel, határokat húz. Ha a férfiképünk sérült apánk miatt, mert nem foglalkozott velünk, sosem vállalta a felelősséget, vagy épp túlzó elvárásokkal volt irányunkba, de lelkileg nem látta át, hogy mire lenne szükségünk, akkor ez a fog mutathatja ki fájdalmunkat a világ felé, amíg mi nem tudatosítottuk magunkban a csorba mintánkat.

A bal felső egyes az anyaság jelképe. Egyrészt megmutatja, hogyan állunk saját anyaképünkkel, anyaságunkkal, miként fogadjuk el azt a minőséget, amit anyánk a nőiségről mutatni tudott nekünk. Másrészt szoros kapcsolatban áll az általunk élni kívánt női úttal, megmutatja, hogy mennyire tudunk befogadók, elfogadók lenni – hogyan képviseljük a passzív női minőséget, és töltjük meg az anyagi világot szeretettel. Ha az anya túl szigorú, korlátozó, irányító vagy épp ellenkezőleg nincs szava a családban, akkor ez a fog fejezheti ki a gyermek azon lelki igényét, hogy más minőségű anyai mintára lenne szüksége.
Gyakran balesetet szenvednek ezek a fogak, főként a gyerekeknél. Hátterében ilyenkor a sérült szülői kép áll. 

A két felső egyes térbeli viszonya is árulkodó számunkra. Amennyiben a jobb oldali metszőfog a bal oldalira csúszik, inkább az apa, ha fordítva, akkor inkább az anya uralkodik. Ha a kettő közül valamelyik hátradől, akkor vagy az anya (bal oldali) vagy az apa (jobb oldali) alárendelt szerepet játszik a gyermek életében. Ha mindkettő, akkor arra következtethetünk, hogy egyik szülő sem játszik fontos szerepet.

Az alsó nagymetszők a férfi és női oldalunk kivitelezéséről árulkodnak. Az alsó állkapocs az anyagi világban elfoglalt helyzetünkről tudósít, így válik érthetővé ezeknek a fogaknak a feladata: hogyan kivitelezzük mindennapjainkban a két felünk megvalósulását és összehangolódását.

A jobb alsó egyes a hétköznapokban megélt férfiasságról mesélhet nekünk. Férfiként azt mutatja, hogy mennyire vagyunk képesek hatékonyan működni, beletesszük-e fizikai energiánkat az anyagi világba, húzunk-e határokat, fektetünk-e le értékrendet, megvédjük-e a család egységét? Nőként ez viszonyítás, hogyan integráltuk a bennünk élő férfit / férfiképet. El tudjuk-e fogadni és tisztelni a férfi erőtermészetű hatalmát? Ha kell, akkor át tudunk-e billeni, és tudjuk-e használni mindezt? Például, ha vészhelyzet van, akkor jajveszékelünk, toporgunk, lefagyunk vagy be tudunk-e gyorsan avatkozni? Ez egy olyan helyzet, ahol jó, ha nőként elővesszük a férfiasságunk a helyzet oldódásáig.

A bal alsó nagymetsző a megélt nőiségünket mutatja. Mennyire megy a fizikai világban, hogy kedvesek, bújósak, szeretgetősek legyünk, hogyan teremtjük meg az otthon melegét. Működik-e bennünk a befogadás és átalakítás? Meg tudjuk-e tölteni párunkat és gyermekeinket szeretettel, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében? Férfiként ez a fog mutathatja meg, hogy az anyag szintjén mit is kezdünk a női oldalunkkal. Elfogadjuk-e és megbecsüljük-e a nő feltöltő szeretetét? Tudunk-e gyengédek és befogadóak lenni, ha szükséges? Mit kezdünk a bennünk lévő lágysággal, szégyelljük, elnyomjuk vagy tudjuk-e használni, ha kell?

A folytatásban a kismetszők szerepéről olvashattok, mely cikkel hamarosan jelentkezem.



Felhasznált irodalom:
·         Michéle Caffin: Was Zähne zeigen
·         Rüdiger Dahlke: Az agresszió, mint esély

2017. február 20., hétfő

Fogászati szakasszisztenst keresünk!

Nálunk van idő arra, hogy nyugodtan és igényesen dolgozzunk. Az alapfilozófiánk, hogy mindenki szerves része az ellátásnak, mert csak így tudjuk biztosítani, hogy testi és lelki szinten is a legjobbat nyújtsuk. Ezért szeretettel várunk a csapatunkba, ha precíz, kedves és empatikus vagy, valamint kihívás számodra a hivatásod!

Az önéletrajzodat az alábbi elérhetőségen várjuk:
holisticdental.hu@gmail.com

Kérlek, segíts egy megosztással, hogy minél előbb ránk találhasson, akinek meg kell érkeznie!

Dr. Rébay Domonkos
www.holisticdental.hu
holisztikusfogaszat.blogspot.com

2017. február 12., vasárnap

Harapási rendellenességek



Visszautalva az előző cikkemre:

Sikeres fogszabályozás lelki szemszögből 

azt ígértem, hogy legközelebb a harapási rendellenességek okait tárjuk fel.
Az egészséges fogazat és harapás elárulja nekünk az egyén önmagához és a világhoz fűződő viszonyát. Stabil önértékelés és a világba vetett bizodalom esetén a szájüreg is jól fejlett, megfelelő harapási pozícióban találhatóak a fogaink és az állcsontok.

Mi a helyzet abban az esetben, ha fogaink nem a megfelelő pozícióban állnak és ebből kifolyólag nem lesz kielégítő a harapásunk?

Fizikai szinten ez annyit tesz, hogy másképp tudunk az ételből darabokat kiharapni, és azt megfelelően aprítani. Ez vonzza magával azt is, hogy a gyomornak és a beleknek több munkát kell az emésztésbe befektetni, megnehezítve, esetleg rontva a táplálék hasznosulását.

Lelki síkon megfogalmazva a harapási rendellenességek az egész élethez való hozzáállásunkat szimbolizálhatják:

  • mekkorát merek harapni az életből
  • hogyan küzdök meg a problémákkal 
  • mennyire vagyok nyitott személyiség
  • milyen az egyensúly a két oldalam között


A felső és alsó állkapocs normál esetben úgy záródik össze, hogy a felső fogak nagyjából 2 mm-rel előrébb helyezkednek el az alsóknál. Ebben az esetben a szellemi világhoz kapcsolható felső állkapocs megfelelő mértékben uralja a testi síkot kifejező alsó állkapcsot. Tehát az elme irányítja a testet.

Az első harapás azt jelenti, hogy az alsó fogak túlnyúlnak a felsőkön, bulldogra emlékeztető arcot kölcsönözve viselőjüknek. Itt már sejthetjük is a problémákhoz való hozzáállást: makacsul megragadják a konfliktushelyzetet és nem engednek.

A hátulsó harapás jóval gyakoribb jelenség. Ilyenkor zárt harapás mellett az alsó fogak jóval a felsők mögé kerülnek. Általánosságban ez azt jelenti, hogy az ilyen típusú személyiség inkább szellemi síkon működik. Gyermeknél megmutathatja, hogy a testi fejlődés nem tud lépést tartani az értelmi képességekkel. Az ilyen típusú emberek nem szeretnek konfrontálódni, inkább visszahúzódnak. Ha mégis vitára kerülne sor, akkor is szegényes az eszköztáruk önvédelem terén.

A mélyharapás fizikai síkon úgy jelenik meg, hogy a felső állkapocs harapás közben részben vagy teljesen fedi az alsó állkapcsot. Ez az introvertált személyiség egyik testi jellemzője lehet. Ők nehezen nyitnak a külvilág felé, lezárják határaikat, nem engednek bepillantást belső világukba.

Ezzel szemben érthetjük meg a nyitott harapást. Ilyen esetben az alsó és felső fogsor elöl nem ér össze, nem záródnak le a határok. Ha a határok nem záródnak, akkor mások is könnyen bejöhetnek, befolyásolhatnak, akár még az irányítást is átvehetik. Az ilyen típusú ember hajlamos a másoktól való függésre, nehezen válik individuális személyiséggé.

Abban az esetben, ha a két állcsont egymástól oldalirányba csúszik el, akkor keresztharapásról beszélünk. Itt a jobb-bal oldali dominancia kérdésköréről van szó: racionális – férfias vagy érzelmi – nőies irányba vagyunk-e eltolódva.


Természetesen nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a harapási rendellenességek korrekciójának úgy érdemes neki fognunk, ha a lelki síkot is rendezni kívánjuk egyben. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a testünket érő változások pozitív hatással is lehetnek lelkünkre. Például egy olyan befelé forduló kamasz, akinek zárt a harapása, a fogazat rendezése után könnyebben lépi meg a külvilág felé nyitást. Természetesen ilyenkor nagyon megkönnyíti a folyamatot, ha a szülők is elfogadóbb nevelési stratégiát közvetítenek felé.



(Felhasznált irodalom: Rüdiger Dahlke - Az agresszió, mint esély)